Új bejegyzés. Klikk. A héten már a harmadik. Rekord! A témám pedig: Az Optimizmus. Sokszor írtam már erről mert nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez mennyire fontos dolog. Amúgy is.. SNITT* ...tudjátok mit tart a mondás, nem? "Az élet néha rossz és te majd becsavarodsz és van amikor káromkodni kell, de ha nyomaszt a sok bal kéz, te csak fütyülj és ne balhézz! Csak mosolyogva nézz az égre fel!"
Bizony... Az Optimizmus. Véleményem szerint a világ egyik legnehezebb dolga. Hiszen maga az élet - ezt már megállapítottuk párszor - SZAR. Ezen egyszerűen nincs mit ragozni. Nehéz, kegyetlen, szörnyű és jobb ha belátod, végleges. Akárhogyan is számolom, ha optimistán nézem (hehe) jó esetben van úgy 80-90 évünk. Ebből a többségünk már 20-at le is élt, szóval mennyi is az annyi? Cirka 60. Hát ez nem sok. Sőt! Kurvára kevés. 60 év olyan gyorsan el tud szállni, hogy az valami hihetetlen... ...és mégis... mi az amin mindenki pörög? A problémáin. Jó ez persze valamilyen szinten alap, de nem szabad csak a problémákon élősködni. Azon, hogy helyre hozd azokat, hogy megszüntesd őket, hogy: Tökéletes. Életed. Legyen. Mert mit is érsz el vele? Tulajdonképpen semmit. De mégis, ha belegondoltok mindig, mindenkinek ez a leghőbb vágya. Túllenni a vizsgákon, munkahelyet találni, családot alapítani, szeretni, megvenni a hőn áhított XYZ tárgyat stb. Mindig van miért nem örülni.
De, mi lenne akkor, ha tökéletes lenne az életünk, ha minden problémánk megoldódna? Rém unalmas napok újra és újra... Az a bizonyos Napi Rutin folytonos önismétlődése. Nem lenne miért felkelni reggel, hiszen úgyis sütne a nap. Nem lenne miért elmenni a munkába, hiszen úgyis mi lennénk az Atyaúristen. Nem lenne miért élni, hiszen úgyis mindenki szeretne. Tudjátok van az az idézet, hogy "Amíg vannak emberek akik utálnak minket, addig valamit nagyon jól csinálunk". Nos ez szerintem is így van. Az élet akadályok sorozatát állítja elénk, melyeket le kell győzni. Emberek utálnak meg minket, szeretnek belénk. Barátok vállnak ellenséggé, idegenek barátokká. Ez az élet körforgása. Egyszer lent, utána fent. De nem állhatsz meg minden egyes lejtő alján, hiszen ha megtennéd, később azt vennéd észre, hogy már arra sincs idő, hogy a pislogj egyet a következő gödör előtt és máris BUMM, még lejjebb vagy... Nincs idő gondolkodni, az Élet megy tovább. Méghozzá nagyon gyorsan. De számomra mondjuk pont ettől izgalmas ez az egész: hullámvölgyek sorozata, melyekben ott rejlik a boldogság. Hogy is mondtad nekem? "Minden rossz után jön valami jó..."? Hello Karma?
De mégis hogy jön ez az Optimizmushoz? Egészen egyszerűen. A fenti sorokban megállapítottuk (végül túlragozva ugyan...), hogy Az Élet Szar. Mi az a - szerintem - egyetlen erő ami képes minket kirángatni a gödörből? Nos? Nem találtad el, nem az Optimizmus az. Ez a dolog nem más, mint a már-oly-sokszor-említett Saját magunk Akaratereje. Az optimizmus önmagában még semmit sem ér. Az Optimizmus csak a lépcső. De a lépcsőt neked kell megmásznod. De mi vár rád a lépcső tetején? Lehet, hogy egy újabb gödör, lehet, hogy nem... But dont worry be happy vagy valami hasonló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése