Ha újra kezdhetném, újra kezdeném. Meteorológus lennék. vagyis... Jobban mondva Időjós Béka... Igen.. Hogy miért? Nos a válasz egyszerű. Egyrészt mert őstehetség vagyok, másrészt pedig pontosan. Elég lenne egy rohadt nagy befőttesüveg, meg egy létra, én meg a front előtt két nappal már ügyesen másznék fel-alá, keresnék egy csomó pénzt és röhögnék a markomba. Most meg órákat fekszem egyhelyben és csak nézek felfele a plafonra. A plafonra ami folyton változik. Változik? Hát de a plafonok egy igen normális szokása, hogy nem változnak, hanem egyhelyben plafonoskodnak.. Tudjátok, csinálják az átaglos plafon dolgokat, mint pl a lógás meg a levés stb. De akkor ez most miért lila és kék és piros és narancs és fekete, miközben egyre inkább semmilyen színű? Ennek nincs értelme. Pedig akkor is a plafont nézem. De ha Béka lennék nem kéne a plafont néznem... Vagy akkor se lenne jobb dolgom? Egy Béka vagyok. Dicsőség! I did it! Happiness szigorúan pontos i-vel. Hát nem sokkal jobb érzés... Pedig végre más bőrében vagyok. Igaz kicsit kissebb (igen még ennél is), kicsit nyálasabb, nyúlósabb, nyögdösősebb, nyámnyilább. Egy Nyüzüge -Időjós- Béka. Micsoda név... Fázok... Akkor hideg lesz? Felmászok a létrára, zavarjuk csak össze a sok buta embert. Muhahaha. De amint kiérek vakuk hada kattingat, körbe körbe mutánsok és mind csak engem néznek. Hátul meg valami narancssárga fény világít folyton. Olyan kábító, olyan... és a zuhanás. Őőőő... Mivan? 

Megállapítás egy: A plafon fehér. Semmi szín vagy elmosódás vagy akármi. 

Megállapítás kettő: Soha többet nem maradok fenn ilyen sokáig... 

(..FOLYT KÖV..)

"Nincs sok mindened, de amid van, abból sok van"

Gondolkodtál már azon, hogy mi lenne ha tudnád hogyan fogsz meghalni? Mit tennél? Bátor lennél és elkezdenéd úgy élni az életed mint még soha? Vagy egész hátralévő életedben félnél attól, hogy mi lesz mikor elkövetkezik a nap? Nos... Én részemről biztosan az elsőt választanám. Mert végülis, miért ne? Az egész élet úgyis csak egy nagy Könyv, teleírt lapokkal. Némelyik megkopott, némelyik fényesen csillogó, van ahol képekkel van díszítve és van ahol csak szürke sorok állnak egymás hasábjain. De lényegében minden meg van már írva. Aminek meg kell történnie az meg fog történni, ha akarjuk, ha nem, aminek meg nem szabad megtörténnie, az úgysem fog. Vagy legrosszabb esetben (ha szembeúszunk az árral) megfog... Mert miért ne? Én egy kicsit mindenből vagyok, hiszek a Sorsban és a Nagy Könyvben, de néha nem tudom elfogadni a jövőt, de szerintem nem is kell. Mindenesetre bízok abban, hogy ha egyszer majd ott tartok, hogy kezemben fogom a Könyvet és olvasom a sorokat, büszke leszek arra, hogy volt értelme az életemnek. Bízok abban, hogy azok az emberek, akik most az életem részei, és azok akik majd azok lesznek, egy darab mosollyal, de emlékezni fognak rám. Mert miért ne? "A sors úgyis akkor tréfál meg minket a múlttal, amikor nem számítunk rá."

"Hell? You don’t know what hell is. None of you people do. Hell isn’t getting beat up or cut up or hauled in front of some faggot jury. Hell is waking up every God damn morning and not knowing why you’re even here. Why you’re even breathing." - [Frank Miller]

..te mit változtatnál?

Érdekes... Négy ember, négy vélemény. Meglátjuk mit kezdek vele.

"igazából nincs veled baj.. néha kicsit vehetnél lazábban dolgokat"
"fárasztás...ebből visszavennék"
"túl önzetlen, hirtelen haragú, féltékeny, túlbonyolítós"
"elbaszott fa, érzelemmentes"

"így vagy bálint"

A saját kis életem felszínén lebegek*

Álmodom. Azt álmodom, hogy a saját kis életem felszínén lebegek. Egy kósza Gondolat vagyok csupán. Nézem, ahogyan kibontakozik, megfigyelek, várok. Kívülálló vagyok, aki befelé néz. Látom az összképet, azt, amit sokan mások észre sem vesznek. Látom minden ember célját, érzem az érzéseiket. Hallom a szívdobbanásaikat. Nézd csak meg őket... nevethetnek, játszhatnak, élhetnek... olyan könnyen megy nekik. Boldognak tűnnek. Gondtalannak, súlytalannak. De valójában azok? Senki sem tudhatja. Még ők sem. Akkor én miért tudom? Túl nagy teher ez egy Gondolatnak. Egyre beljebb kerülök. De egyben maradok. Eljátszom csak a boldogságot. Elterelem a felhőket. Nem csak a sajátomat. Az övékét is. Egy darab tiszta Gondolat. Újból rájuk nézek. Most másképp látom. Az egész olyan egyszerűnek tűnik... Mármint a kötődés egy másik emberi lényhez... Hiszen ez az élet értelme, nem? Hmm... Egyszerűnek, mi? Mintha senki nem mondta volna el nekik, hogy ez a világon a legnehezebb.

Life and Death

"Ha a szem a lélek tükre, akkor a gyász az ajtó. Amíg csukva van, elválasztja a tudást a nem tudástól. Ha nem törődsz vele, örökre csukva marad. De ha kinyitod és átmész rajta, a fájdalom igazsággá válik." - [Dexter]

A búcsú mindig nehéz. Nem szeretjük a változást. De... mégis az életünk része, hogy elengedjünk bizonyos dolgokat... Továbblépni vagy egyszerűen csak felejteni, magunk mögött hagyni az életünk eddigi részét, eltérni a megszokott kényelmességtől, ami átlebegte a mindennapjainkat, elengedni azt az Apró Örömöt. Ez a legembertpróbálóbb feladat. A szokásaink rabjai vagyunk ez nem vitás. Sohasem egyszerű egyről a kettőre lépni. És most teljesen mindegy, hogy mi az az egy és mi az a kettő. Ha egyszer ott vagyunk lent, a gödör mélyén nehéz észrevenni a segítő kezeket és, hogy van fény ott legfelül. Sokat kell érte mászni, szenvedni, sokan fognak vissza-vissza lökni, de sokan lesznek mellettünk és sokan fognak felfele tolni is. De hiába látjuk mindezt, mégis csak az erőtlenség ami átveszi az irányítást és csak ülünk a sarokban, mondogatva magunknak, hogy: "Nem lehet otthagyni a múltat..." ...és igazunk van. Nem lehet, de nem lehet a múltban élni sem.

Akkor mit lehet ilyenkor tenni? A válasz szörnyű. Semmit. Vagyis... Az egyetlen jó dolog, az egyetlen dolog amit tehetünk, az a legnehezebb. Észre kell venni, hogy hol van fény és, hogy merre vannak a kezek. Mert mindig van egy ilyen hely. Meg kell tanulnunk bízni. - Sétáltál már borús időben olyan helyeken ahol messzire ellátni? Nézz fel az égre. Lehet, hogy feletted épp nem süt nap, de mindig van egy kicsike hely, egy apró kis folt, ahol a nap sugarai átszűrődnek a felhőkön. Csak észre kell venni.

Nyugodj Békében Pancsi.