Te minek érzed magad? | Tanulhatnánk egymástól (arc - 2010)

Egynek a minden között, aki szeretne minden lenni, egynek, ha az az egy megvan már nem kell képzelődnöm. Mókus vagyok a ketrecben. Egy szunnyadó dzsedi. Olyan ember vagyok akinek mindenért meg kell küzdeni, mind érzelmi, mind anyagi vonatkozásban. Semmi nem megy könnyen, de a sikerig vezető út alatt többet tanulok, mint a szerencsétlenek egy élet alatt sem. Szürke földből kitörni vágyó rózsaszín lollipopp hullahopp sabadaba csakazértis boldog. Túlhasznált svájci bicska. Han Solo. Békés szellem. Cigarettaszünetben cigarettázom, ebédszünetben ebédelek, kávészünetben kávézom. Mosolyszünetben viszont nem mosolygok. Munkaszünetben pedig nem dolgozom – de mosolygok. Arcnak, de nem csak képzelem. Esőcsináló. Szépnek képzelem, csúnyának látom. Szürke földből kitörni vágyó rózsaszín lollipopp hullahopp sabadaba csakazértis boldog. Hol túlélőnek, hol meg életmentőnek. Teréz anyunak. Múzsának. Önzőnek. Embernek, aki élni szeretne. Előttem a főfogás (élet) aminek minden ízét élvezem (de már a desszertet is várom). Egy jó boszorkánynak. Paff a bűvös sárkány. Optimista lélek, pesszimista testbe zárva. Robot vagyok. Részegnek. Sokáig azt gondoltam, hogy egy vagyok a sok közül, de ma már kezdek rájönni arra, hogy egy vagyok és utánozhatatlan. Világmegmentő lennék aki mindenkinek segítene ha lenne rá elég ideje. Néha rocksztár, néha családapa – jelölt, néha mindkettő (skizofrénia nélkül).

Hahh, Despicable Me

Este ha minden jól megy jelentkezek, addig szellemüljetek át:

Hey guys, check out my new camera!

Oh, wait, this isn't a camera...;D

Open your Eyes, avagy Bíírom ezt a boldog kis fejet!

Nagyon sokáig elképesztően negatív voltam és túlságosan komolyan vettem az életet. Mindenre haraptam, sértődtem, morogtam... De rájöttem, hogy ez így nem jó. Persze ehhez kellett Ő is, hogy felnyissa a szemem... Elgondolkodtam, elkezdtem olyanná válni... De az az igazság, hogy az sem jó amit Ő csinál. Valahol a kettő között kell megtalálni a határt. De hát nem ezt csinálom mindig? A Határokat keresem. Az élet amúgy is az egyensúlyról szól. Vagy, hogy mi van a kettő között. Ha történik veled valami nagyon rossz, meg fogod kapni érte a jót is. "Az Élet mindig megoldja Önmagát." Mert minden problémának van megoldása. Minden gödörből ki lehet mászni. Minden helyzetben van valami jó. Minden egyes nap történik velünk valami olyan, amire biztosan nem számítunk... és ezeknek kell örülni. Egyre jobban ott vagyok, hogy nem tervezem a jövőmet, mert azt egyszerűen nem lehet. Úgysem tudod, hogy mit hoz a holnap. Egyszerűen csak észre kell venni a lehetőséget. A Lehetőséget ami mindig ott van. "Életünk minden egyes pillanatában két út áll előttünk." Mindig van valaminek örülni. Csak nyisd ki a szemed, mert szép hely a boldogság!

... evening!

Na és mennyire befolyásol az ami éjjel történik? Szoktál álmodni? Milyen sűrűn? Nos én nem igazán szoktam, nem tudom miért éppen ezért amikor reggel felkelek és valami olyan csoda történik, hogy még aznap este is emlékezek az álmomra, akkor bizony jelentést szoktam neki tulajdonítani. Elvégre álmodunk valamiért... Sokak szerint ezek csak a vágyaink, a célok amiket el akarunk érni. De akkor én miért álmodtam ma pont azt??? Nekem már nem ez a célom de most mégis... Összezavarodtam. Már megint. Hát igen, nem lehet olyan, hogy minden rendben van, ugye? Mindegy, térjünk csak vissza. Gondolom veled is volt már olyan, hogy egész nap csak az járt a fejedben, amit álmodtál. Pedig az csak egy álom, nem a valóság, még ha élethűnek is hat. Sokan megérzésnek tekintik az álmokat, úgy gondolják, hogy ami ott megtörtént, az egy kitekintés a jövőre. Nos én úgy gondolom, hogy ha egy bizonyos dologra sokat gondolunk, az meg fog jelenni az álmainkban is és az életünkben is. Igazából nincs rá jó válasz, hogy mi az álom pontosan. Valami a valóság, a képzelet és a vágyaink határán. Nem több ennél, de nem is kevesebb. Én igazság szerint szeretem az álmokat, mert szabadok, és tényleg csak a képzelet szabhat nekik határt. Vagy nem csak az?

... morning!

Azon gondolkodtam, hogy a reggeli ébredésed mennyire tudja már befolyásolni a napod. Mármint én olyan ember vagyok, akinél számít az, hogy reggel "bal vagy jobb lábbal kel fel". Persze nem a szó szoros értelmében, de akkor is... Általában amikor reggel kinyitom a szemem, érzem, hogy ez a nap jó lesz vagy abszolút nincs is értelme felkelni. Azért persze vannak befolyásoló tényezők (pl: időjárás), amik kihathatnak a kedvemre, de ez ritkán jön csak be. Pedig minden napban ott van a lehetőség. Minden napban ott van, csak van amikor nem vesszük észre. Hjajj... Amúgy ez az egész olyan mint egy jó szó... Elképesztően kevés, mégis ha azt halljuk valakitől, hogy jó amit csinálunk, helyre tudja tenni a dolgokat... és akkor már nem számít, hogy milyen lábbal keltünk fel.

(1)50. fejezet

Elértük. Bizony, ez az 50. írás a blogban. Véletlen, hogy pont akkor amikor életem egy része éppen lezárult? Nem tudom. Jöjjenek a részletek. Avagy a színfalak mögött:


- 2010. 08. 19-én indult ez az egész, vagyis ma pontosan 150 napja!
- Általában három ember olvassa ezt a blogot. Hatan tudnak a létezéséről.
- A leghosszabb idő amikor nem írtam: 10 nap. 
- A legrövidebb idő: 48 perc.
- Átlagosan amúgy 3,06122449 naponta írok.
- Indulás óta összesen 1330x töltöttétek be az oldalt.
- Átlagosan ez napi 8,86 betöltést jelent, de igazából van amikor 0.
- Legaktívabbak szeptemberben közepén voltatok: 320 betöltés.
- Ebben a hónapban én is aktív voltam: 14 bejegyzés.
- Legtöbben a Téglafalas-ba kattintottatok bele.
- Sehova sem érkezett 1-nél több megjegyzés.
- Érdekes, hogy a Google-ből, már 10x idetaláltak.
- 62%-otok már Chrome-ot használ! ;D


Ez alatt az 50 fejezet alatt: Okosabb lettem, nyugodtabb, megtanultam változni, örülni, hallgatni, szereztem egy barátot, veszítettem valami mást és okosabb lettem sok sok tapasztalattal. Felfogtam, hogy bizonyos dolgok mennyit is érnek valójában... és még nagyon sok minden történt. Legyen elég mára ennyi. 3,06122449 nap múlva jelentkezek! ;)

Hello, my name is Bálint

1. szint - A Sztereotípia: Ez az alap. Ez az ami mindenkiben benne van... kivétel nélkül, ne nézz ilyen bambán... Ezen a szinten történek meg az, hogy először látunk meg egy adott embert és mivel mi is emberből vagyunk, skatulyázunk. Az első reakció egy kapcsolat elejét dönti el. Ránézünk valakire és azt mondjuk, hogy ha ő például egy nagy darab kopasz álat, tuti, hogy bunkó. És ha nem? Benne van, de akkor is belül ez a kérdés már eldőlt... Sajnálom... Mindenkit külsőre ítélünk meg elsőre.

2. szint - A Haver: Ha mindezek ellenére az illető szimpatikus nekünk, netán még szóba is állunk vele, már át is léptünk a 2. szintre és nyugodjunk meg, itt is fogunk maradni még egy ideig. Ez a beszélgetős szint. Megismerjük az embert. Rájövünk a hülyeségeire, hogy miért jó/rossz nekünk az, ha vele vagyunk. Kialakul bennünk egy kép róla, megtudjuk mit rejt a külső. Vagy nem... Wrapping-ourselves-in-rainbows effekt. Azért maradnak legtöbben ezen a szinten, mert a mai világban nem nagyon érdekel senkit, hogy milyen a másik. Megismerjük ezen a szinten és nem akarunk többet, nem akarunk a "lelkébe látni". Néha elmegyünk beszélgetni, megvitatjuk az élet nagy dolgait és ennyi. De ez még kevés a következő lépéshez.


3. szint - A Picivel-több-mint-Haver: Gratulálok! Mégis sikerült jobban megismerni szerencsétlen embert és még ő is kíváncsi ránk? Na tyűűha! Nem semmi. Ez az a szint, ahol picivel (meglepő, mi?) jobban biztosak vagyunk a dolgokban. Megjelent a Bizalom, de még elég kezdetleges formában. Érdekes, mert ez a kategória nem biztos, hogy mindenkinél jelen van. What it means? Nos nem sok ember tart félbarátokat. Néhol eltűnnek, nem biztos, hogy ott vannak amikor éppen kellene, lehetnek bunkók is velünk mégis kitartunk. Miért is? Úgy van... Bizalom... De nem az emberben, hanem az érzéseben, hogy ebből lehet valami és mert jó érzéssel tölt el, hogy van egy viszonylag "idegen" ember, aki képes külső szemmel látni az életünket, majd a lehető legracionálisabb döntést hozni, ha úgy adja a szükség. És(sel még mindig nem kezdünk mondatot, tudom) ki tudja? Lehet, hogy ő lesz az akkor is mellettünk marad, amikor mindenki más már elment.

4. szint - A Barát: Barátok. Sokak szerint a barátság örök, sohasem múlik el, minden akadályt áthág, stb. Sokak szerint a szerelem is az. Hogy szerintem mi? Nos erről nem akarok beszélni. De ez is, mint minden kapcsolat kettő vagy picivel több mint kettő emberen múlik. Attól függ hány barátunk van. Sajnos, így 2011-re azt kell mondanom, a barátság fogalma elvesztette az értékét. Nem tiszteljük a másikat és nem fogjuk fel, hogy mennyit jelent az, hogy van olyan ember aki fogja a kezünket akkor is, amikor a legnagyobb baj van. A Barátság egyik és szerintem egyben legfontosabb alapeleme az Önzetlenség. Hiszen erről szól, nem? Mindent megteszünk azért, hogy jobban érezze magát és mindent megteszünk azért, hogy ki tudjon mászni a Gödörből. Mi egy Barátságban mindig csak a támasz vagyunk. Támasz, azért, hogy nekünk is legyen támaszunk.


5. szint - A szerelem: És elérkeztünk a legszűkebb lépcsőfokhoz. A Szerelem, mint fogalom a világon a legbonyolultabb, legmegmagyarázhatatlanabb, legösszetettebb valami. A szerelem definiálhatóan amorfizálódott periférikus komplexum, ami a pszeudoindividualisztikus egocentrumban kiváltja a 'De jó lenne baszni!' érzést, ugye... Komolyra ferdítem magam. A Szerelem igazából nem tudom mi. Vannak elképzeléseink, de ez mindig mindenkinél más. Az amikor feladod magad? Az amikor hagyod, hogy egy érzés irányítson? Amikor boldog vagy már akkor amikor felkeltél? Az amikor leszáll a rózsaszín köd? Az amikor... Minden? A Szerelem nem egyenlő a szeretettel. Valahol annak a határán lebeg, hol átlépi a azt, hol nagyon túlsétál, hol be se lép. A Szerelemben tényleg az a jó, hogy mindig (minden körülmények között) más. Egy biztos csak. Mindig ad valamit. Élményt, Érzelmet, Életet.  Mindig eljuttat valahova az Úton. De itt van az a szó. Szeretlek. Mit jelent? Hiszen csak egy szó, akárki le tudja írni, ki tudja mondani... De senki... ismétlem, senki nem tudja meghatározni. Számomra vannak szavak, amiket nem használok sűrűn, nem mondom akárkinek... Ez a szó is ilyen és tudod miért? Mert nekem ez nem csak egy szó. Mögöttes tartalommal bír. 600 kiló fölösleges vagy teljesen jelentős érzelem van mögötte.

N+1. szint - A Család: Erről a legnehezebb írni, hiszen egy család mindenhol más. Én abban a szerencsés helyzetben érzem magam, hogy normális családban nőttem fel, normális körülmények között. Nincs testvérem, "egyke" vagyok, sokak szerint ez átok, szerintem áldás. Vagy nem is tudom. Néha jó lenne, de nagyon sokszor meg jó, hogy van egy szoba ahova elvonulhatok a világ elől. Szüleim normálisak, miattuk lettem az aki vagyok. Sokat köszönhetek nekik. Nem tudom mit írjak még. Neked milyen a családod? Hagyok helyet, vegyél elő tollat, ceruzát és töltsd ki nyugodtan: 
................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................

Minden csoda három napig tart

Ugye nagyon figyeltek? ... 3 ... 2 ... 1 ... Mondtam, hogy nem tudok befejezni semmit. "Sosem tudtam igazán lezárni a dolgokat." De hisz ismertek... Vagy mégsem? Pedig voltak jelek. Nem is kevés. Ezek szerint átláttok rajtam, de még nem láttok belém? A Képzeletbeli Valóságomban éltek csak? Nem tudom... Mondani, írni és hinni bármit lehet, de tudni, tenni és érezni keveset... Kell ez az Álomvilág... lepkékkel együtt, ahol elbújhat az ember úgy, hogy közben mindenki látja. Wrapping ourselves in rainbows... Nos nekem ez az a hely. This is a Safeplace... egy tökéletes tökéletlenség... és az is fog maradni. Szép hely a boldogság?

47. Exodus

"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen." - [Stephen King]

Nehéz... Sosem volt egyszerű. Sosem tudtam igazán lezárni a dolgokat. Tegnap nagyon sokat gondolkodtam... Csak néztem a plafont és nem tudtam mit csináljak... Folyton csak azon járt az agyam, hogy mi lett volna ha... Sok mindent csinálhattam volna másképp. De van egy mondás ugye... "A döntései befolyásolják az embert." Valójában nem csak az embert. Körülöttünk mindent és mindenkit befolyásolnak. De mi van ha egy adott döntésünk rossz? Vagy csak egy adott pillanatban az? Vagy jónak tűnik de nem is? Vagy nem tűnik annak de később jó lesz? Áááh... Állandó bizonytalanság. Utálom! Milyen érzés ha kiállnak melletted? Ha elfogadnak olyannak amilyen vagy? Mikor mások élnek érted és nem te másokért? Jó lenne legalább egyszer azt mondani, hogy most minden rendben van. Nagy szavak ezek... Még fel kell nőnöm hozzájuk. Meg kell tanulnom két lábbal járni. Eddig amíg a bal lábammal léptem, a jobb hátul maradt és ez fordítva is így volt. Meg kell tanulnom türelmesnek lenni. Meg kell tanulnom még nagyon sok mindent, de addig...

Őszintén... Remélem, hogy ezzel az egésszel elértem legalább annak egy kis részét, mint amit 46 írással ez előtt reméltem. Nem akartam megváltani a világot, csupán gondolkodtatni akartam. Mert voltak dolgok, amiket meg kellett magyarázni. Még mindig vannak. Nem vagyunk egyedül. Igazából nem tudom, hogy ez sikerült-e és nem tudom, hogy lesz-e folytatás. Jelen helyzetben nem látok rá sok esélyt, de ez már nem is rajtam fog múlni. Köszönöm, hogy eddig olvastatok. Sziasztok.

B.

People run in circles

All around me are familiar faces

worn out places, worn out faces

Bright and early for the daily races

Going nowhere, going nowhere

Their tears are filling up their glasses

No expression, no expression

Hide my head I wanna drown my sorrow

No tomorrow, no tomorrow

And I find it kind of funny

I find it kind of sad

The dreams in which I'm dying

Are the best I've ever had

I find it hard to tell you

I find it hard to take

When people run in circles

It's a very very, mad world, mad world

Children waiting for the day they feel good

Happy Birthday, Happy Birthday

And I feel the way that every child should

Sit and listen, sit and listen

Went to school and I was very nervous

No one knew me, no one knew me

Hello teacher tell me what's my lesson

Look right through me, look right through me

And I find it kind of funny

I find it kind of sad

The dreams in which I'm dying

Are the best I've ever had

I find it hard to tell you

I find it hard to take

When people run in circles

It's a very very, mad world, mad world

Enlarging your world, mad world

Álomvilág

Még nem érzett semmit. Csak a zuhanást. Nem tudta, hogy került oda. Eszébe juthatott volna egy mondat, de mégsem jutott. Nem tudott gondolkodni. Csak zuhant. Órákon át csak zuhant. Érezte, hogy meg kell állnia, hogy ez így nem mehet tovább, de mégse volt képes tenni ellene. A Falat akarta kaparni, hogy megálljon, de csak karcolásokat csinált rajta. Valami folyamatosan tolta lejjebb és lejjebb. Érezte a taszító érzést a vállán. A két torz kezet, fej nélkül, ami nyomja a beton felé. Feszült volt. Ideges. Teljesen logikátlan dolgok jutottak az eszébe. "Te nem adod fel?" "Soha!" Soha... Soha... Vagy mégis? "Mi értelme van, ha csak azokon tudsz segíteni akik nem számítanak?" Fölöslegesnek érezte magát. "Ha leesek... meg fogok halni?" "Félek.. félek a haláltól..." Küzdeni akart... De minél jobban akarta, annál nagyobb erők nyomták lefele, annál sebesebben közeledett a beton. Azt hitte, hogy ha az élete egyik részét helyrerakja a másik is rendben marad. Még a legrosszabb álmában se gondolta EZT. "Mi van ha csak álmodom? Várjunk csak..." *PUFF* Leért. De... Nem érzett semmit. Se fájdalmat, se boldogságot, se nyugalmat. Ugyanaz a Félelem maradt benne mint eddig. Felállt. Körülnézett. Egyedül volt. Egyedül, egy sötét szobában. Egy darab lepkével...

Felriadt az álomból. Nem tudta mire vélni az egészet. Izzadt volt. Gondolkodott kicsit. Csak egy érzés maradt meg benne a sokból... A félelem... de ez a félelem, már valós volt...