Hogy mi a világon az egyik legjobb érzés?

Feldobni valakit úgy, hogy csak ott vagy.=)

Nyúlból lett Antilop Inc.

Összedől v sem?

When The Unstoppable Force Meets The Immovable Object...

(Előzmények: KATT)

Rá kéne jönnöm, hogy hol a határ... Egy bizonyos fáradtsági szint után egyszerűen nem szabad beszélnem azokkal az emberekkel akik számítanak valamit mert mindig ez a vége... Mindig beszólok valamit, vagy nem szólok be, vagy más vagyok, vagy vagy csak egyszerűen zavart leszek, vagy akármi... Nem értem, hogy miért csinálom ezt. Folyamatosan próbálom megérteni magam de nem megy... Ilyenkor mintha kicserélnének... Áááh... utálom magam. Bárcsak lenne erőm ezen változtatni végre... Bárcsak lenne erőm néha befogni a pofám.

Lassan már három éve annak, hogy elkezdtem ezt az egészet és eddig, véleményem szerint, jól haladok. Nem akarom most feladni, majdnem ott vagyok már a végén. Nem akarok az lenni aki akkor voltam, amikor az akartam lenni aki most vagyok. Rengeteget fejlődtem a szó emberi értelmében de még mindig nem érzem azt, hogy ez a vége. Kezdek felnőni. Ez tény. Belül gyerek maradok, örökre, de ha már ezt az utat választottam meg kell tanulnom járni rajta.

"Először mindenki béna, aztán másodszor már nem papírtapéta, hiszen harmadszorra is újrapróbál mindent, hogy majd negyedszer ne vétsen több gikszert, és ha összejön ötből, hát kérdem én: Kit érdekel ha béna volt a legelején?"

Egyformák vagyunk, de mindenki más

(Na hát bocsánat, hogy így eltűntem napokra, de nem nagyon volt témám, most viszont lett, szóval Welcome back, I think this is the beginning of a beautiful friendship.)

Érdekes dolog ez a Föld nevű bolygó. Tele van egyforma emberekkel. Kívülről mindenki szinte egyforma majomhalbéka* de belülről viszont... Hajjaj... Ahányan vagyunk annyi féle kisebb nagyobb eltérés. Közvéleménykutattam kicsit és elgondolkodtam, hogy a barátaim milyen egyéniségek. Komolyan... Szebb mint egy szivárvány.=) Lássuk ezeket most összevissza, E/1-ben, köztük néhány saját hülyeséggel is.

Én a kék színt szeretem, mindenhova kékben megyek. Nem taposom el a bogarakat, ők is élőlények. Rettegek a poloskáktól. Minden reggel jobb lábbal kelek fel. Sosem kezdeményezek! Ha esik az eső és meglátok egy csigát a földön, mindig odébb rakom, hogy ne üsse el az autó. Február 14-én mindig vidám maradok. Minden reggel köszönök az állataimnak. A reggeli cigi mellett forró kávét iszok. Szeretem ha gyümölcsneveken szólítanak. Boldogsággal tölt el, ha segíthetek másokon. Trükközök a kártyákkal. Minden hónapban tartok egy fényképezésnapot. Nem tudom felhúzni a szemöldökön. Nem szemetelek. Mindig elveszem a szórólapokat. Ha jó a kedvem, énekelek. Feldob, ha zenét hallgatok. Minden tükröződő felületen megnézem magam. Ha nem tudok dönteni feldobok egy érmét. Mindig megvárom, ha látom, hogy a másik ír MSN-en. Profin terelek témát. Jól érzem magam napnyugta előtt van 1órával.  I'm no Superman.

*: Az evolúciót Charles Darwin találta ki, ami így hangzik: A kezdetekkor mindannyian csak halak voltunk. Oké? Ott úsztunk a vízben. Egy nap született egy retardált kölykük, de mivel más volt, élnie kellett. Ez a retardált kölyök csinált még több retardált gyereket, míg egy nap kikúszott a vízből a mutánsuszonyával, és seggbe k*rt egy mókust, vagy valamit, és megcsinálták ezt, egy retardált békamókust, aminek ismét lett retardált gyereke, egy majomhalbékája, és ez a majomhalbéka seggbe k*rt egy majmot, aminek lett még egy mutáns, retardált gyereke, ami pedig kinyomott még egy majmot, majd ez csinált téged. Tessék. Te vagy 5 majom és egy halbéka szüleménye, gratulálok

(to be continued...) 

Egy történet a sok közül

Átlagos reggel volt. Ősz. Mikor kinyitotta szemét, még nem sejtette, nem is sejthette mi vár rá. Öntudatlan állapotban feküdt és próbált épp elég erőt összeszedni magában ahhoz, hogy álmosan rezzenő telefonját kinyomhassa. Sikerült neki. Felkelt az ágyból. A reggeli rutin (fürdés, hajmosás) közben a délutánra gondolt. Vajon sikerülni fog? Volt egy elképzelése de tudta, hogy az elképzelések és a valóság között sok ezer méter mély szakadék feszeng. Próbálta elterelni a gondolatait és... sikerült neki. A Nap lassan kezdett felmászni a horizonton, az emberek az utcákon kapkodtak, kocsik dudáltak egymásra. Átlagos nap volt.

Reggelizett egy vajas pirítóst, elszürcsölt egy tejeskávét és elindult a munkahelyére. Végigment a hármas metrón egészen a Nyugatiig. Nézte az embereket. Érdekes dolgot vett észre. Az emberek 90%-a szomorú volt. Búsan bambultak ki bugyuta fejükből, bambán ballagtak balról jobbra és csak néhány ember volt aki boldogan bólogatott minden boldogtalanra. Álmosan szállt le a metróról és egészen a munkahelyéig ezen gondolkodott. Miért szomorú mindenki? Mert esik az eső? De az nem lehet... és egyszer csak odaért. A szürke irodaház komor falai hívogatták befele. Nem volt kedve bemenni, de hát az élet nem kívánságkosár.

Nyolc óra és harminckettő perc telt el a reggeli pirítós és kávé óta, de még nem érezte magát fáradtnak. A nap sugarai időközben elűzték az esőfelhőket és ragyogó fényként fonták körbe az egész belvárost. Újra metrón volt és a közelgő sétára gondolt. A sétára vele. Vele akit annyira régen látott, hogy csak halvány emlékfoszlányként élt fejében az arca. Nem kellett már sokat várnia mégis feszengett, szorongott, remegett.

És elérkezett a pillanat. Ott voltak mind a ketten az egész világ előtt, de mintha csak ők ketten lettek volna és az egész világ sehol. Beszélgetni kezdtek és sétálni, mint két régi barát. Megbeszélték a múltat. Megbeszélték a jelent. Megbeszélték a jövőt. Majd leültek egy padra és megbeszéltek minden mást. A Nap lassan eltűnt a budai hegyek mögött. Más tájakra vándorolt, őszi szellő simogatta az arcukat. A csillagok nem keltek még fel, csak a Hold egy sarka nyújtózkodott magával rángatva a felkelő Sötétséget. De még mindig világos volt. Kezdtek fázni, de belül mégis melegséget éreztek. Talán a boldogság? Sosem fog kiderülni. A találkozásukra szánt homokóra lassan lepergett. Eljött a búcsú ideje. Elindultak hát és elsétáltak egy perecárus mellett. Nevettek egyet. Aztán eljött az idő. Megérkeztek. Búcsúzni kellett. Nem volt sem nehéz, sem könnyű. De meg kellett tenni. Némán nézték egymást. Hangtalan szavakkal beszélgettek: "Not leave, no. Moving on." Majd tovább mentek.

Elindult hazafele. Amíg sétált a reggelre gondolt. Pont így képzelte el és ez sokat jelentett a számára. Ugyanazzal a metróval ment. Felismerte. Ugyanaz a kocsi, ugyanazok a falfirkák. Nem ugyanazok az emberek. Vagy mégis? Érdekes volt. Ismét. Az utasok 90%-a boldogan és némán ült. Alig voltak fáradt szemek, alig voltak bambuló, bugyuta fejek. De hát ilyen az Élet körforgása, gondolta magában. Ő is boldog volt. Megnyugodott, nem idegeskedett, nem feszengett, nem háborgott belül. Ellenben újra tudott bízni. Bízott abban, hogy a holnap sugarai újra beragyogják az eget. "Belül mindenkinek meg kell halnia ahhoz, hogy újjá tudjon születni." - csak ez járt a fejében.

Unexpected

"Kockáztatnunk kell. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.

Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi minden nap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyan olyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot... 

Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek. 

A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza. 

Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert attól féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életedet." 

Szerencsétlen, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

[Paulo Coelho]

Emlékek

Emlékek. A mai világban mindenkinek mást jelentenek, mindenki máshogy, más módon tartja őket fontosnak. Mindegy, hogy az Emlék fájdalmas vagy sem. Think about it. Az Emlékek miatt vagyunk olyan emberek amilyenek most. A negatívakból erősebbek lettünk, esetleg tapasztaltabbak, a pozitívakra pedig egészen egyszerűen jó visszaemlékezni. 

Beszéljünk egy kicsit a tárgyi emlékekről. Van aki megőrzi őket, van aki kidobja, van aki elfelejti, van aki nem tud szabadulni tőlük, van aki nem akar szabadulni tőlük és van aki túl könnyen szabadul meg tőlük. Nem értem azokat az embereket akiknek nincs szükségük az emlékeikre. Én elég sok mindent elrakok amihez egyszer valaha nekem vagy nekem és egy másik embernek köze volt, mert 10, 20, 30 év múlva majd jó lesz elővenni, hogy "Jéé én ilyen is voltam" vagy, hogy "Ez mennyire megváltoztatott". Az emberek változnak. Lehet, hogy a mostani ismerőseink alig felét fogjuk később ismerni. Az emberek tényleg változnak. De a tárgyak megmaradnak. Lehet, hogy idővel elkopnak, tönkremennek, de csak a saját döntésünk, hogy hagyjuk-e ezt bekövetkezni.

Beszéljünk akkor a hagyományos értelemben vett emlékekről is. Az emberi agy érdekes. Minden információt köt valamihez vagy valakihez. Így van ez a fontosabb helyekkel, napokkal, évfordulókkal. Én könnyű helyzetben érzem magam, mert képes vagyok ezeket úgy tárolni, hogy ne sértsem fel a már lezárt sebeket. Persze ez sem mindig sikerül, de megtanultam erősnek maradni. Szerintem ezek az emlékek is fontosak és bár ezek is el tudnak kopni, de ha gondosan őrizzük őket, megőrizhetőek. Aztán persze vannak olyanok akik nem tudnak ezekkel az emlékekkel együtt élni, rajtuk általában próbálok segíteni és csak az ő döntésük, hogy élnek-e ezzel vagy sem.


És ha már az emlékeknél tartunk. Szeretném ebben a pár sorban megköszönni azt a rengetegnél is több emléket amit a legjobb embernek köszönhetek mindenki közül. Azt hiszem elég eseménydús egy 2 éven vagyunk túl. Hát. Köszönöm.=)

Változás

Csak, hogy mára is legyen valami. Lehet, hogy ezt még holnap folytatom.

"Megváltozhatunk? Nem is tudom, mindenki olyan, amilyen. Plus Minusz 15%, kb ennyire tud valaki megváltozni, ha nagyon akar. AKár önmagunkért, vagy akár a szeretteinkért. Igen, 15%-ig. De néha ennyi is épp elegendő."

[Modern Family]

Miért?

Egy multifunkcionális gondolkodó lény vagyok. Sokan nem értenek de csak azért mert én sem értem őket. Pedig én próbálkozok. Tényleg. Egész életemben próbálom megérteni az dolgok működését és eddig nem sok sikerélményem volt. Mármint volt ami jól jött össze, aztán kiderült, hogy mégse. Most is ezer kérdés van a fejemben. De vajon mik ezek?

Miért vannak lusta emberek? Miért vannak hiperaktív emberek? Miért önző minden ember? Miért nem nézi senki, hogy a másik is él? Miért megy mindenki csak a saját feje után? Miért bízok az emberekben? Miért kell folyamatosan csalódnom? Miért nem tanulok a saját hibáimból? Miért érzem, hogy mások nem éreznek? Miért érzem magam egyedül, mikor emberek vesznek körül? Miért vagyok boldog csak pár szó miatt is? Miért nem kapom meg az esélyt? Miért leszek egyik pillanatban erővel teli utána meg letört? Egyszerű vagyok? Bonyolult? De Te miért vagy ilyen? Vagy esetleg olyan? Ezt most miért tetted? Mi okod volt rá? Nem lett volna jobb ha máshogy csinálod? Nem volt jó amit tanácsoltam? Direkt nem fogadtad meg? (...) Túl sokat gondolkodok?

Elhatározás? Akaraterő!

Ez az a téma amiről a blog kezdete óta írni akartam, de valahogy sohasem jött össze. Nem jutott eszembe, nem volt elég gondolatom hozzá, nem volt kedv és hasonlók. Aztán most itt vagyok és mégis nekikezdek, pedig már lassan n12 van. Valamikor aludni is kéne? Na majd ha elhatároztam magam...

Kinek mit jelent az a szó, hogy Elhatározás? Szerintem nincs két olyan ember akinek ugyanazt. Van akinek Célkitűzés, van akinek Terv és van akinek teljesen más, de nem is ez a fontos. Már a gyerekkorunk óta Elhatározunk dolgokat. Na ma jól fog sikerülni a dolgozatom. Ma megnyerjük a focimeccset. Ma összeszedek valakit egy buliban. Aztán felnövünk. Na ma jól fogok kinézni. Sikerülni fog az állásinterjúm. Sorolhatnám a végtelenségig. De gondoljunk csak bele. Miért van az, hogy gyerekkorunkban az elhatározásink jó ha fele valósul csak meg? Ki az aki tudja, kezeket fel. Senki? Jó, akkor mondom. 

Akaraterő. Sokan sok mindent szoktunk elhatározni, de nagyon kevesen vagyunk olyanok akiknek megvan a kellő Akaraterő is ahhoz, hogy mindezt véghez vigye. Mármint, akaratereje mindenkinek van, csak nem mindegy, hogy mennyi. Fiatalként, még azért nem sikerül elérni minden célunkat, mert nem látjuk át teljesen, hogy mit kell érte tenni. Ha látjuk a teljes képet, akkor látjuk, hogy egy adott dolog mekkora erőfeszítésünkbe fog kerülni. És sokan itt buknak el... mert lássuk be. Az emberek nagy többsége Lusta. Mikor meglátják, hogy ez bizony nem lesz sétagalopp, sokan feladják. Köztük néha én is. FAIL! Ha van elég Akaraterőd, bármit el tudsz érni a világon. És ezt jól jegyezd meg. Ha nagyon akarsz valamit, el tudod érni. Persze vannak kilátástalan helyzetek is. Ezek vagy feltűnnek már az elején, vagy nem. Ha akarod, akkor észre fogod venni, hogy miért érdemes küzdeni. Rengetegszer estem már bele én is abba a hibába, hogy vakon mentem előre, bárki bármit mondott, és szerintetek megérte? Meg. Miért is? Tapasztalat. De ez már egy másik téma.