Érdekes. Egyszer régen még patkányos barátom kérdezte tőlem (vagy én mondtam neki, már nem tudom), hogy mikor fogja észrevenni, hogy már nem szeretem, vagy, hogy már nem a barátom. Én azt mondtam neki, hogy akkor, mikor már nem fogok veled veszekedni.
Érdekes. Belegondoltam a dolgok mögé és rájöttem, hogy én tényleg csak azokkal az emberekkel tudok veszekedni akik fontosak nekem. Vagyis... Ez így nem is igaz. Helyesbítek: azokkal az emberekkel akik fontosabbak nekem mint a többi. De jó ez így?
Nem tudom. Van jó és rossz oldala. A jó az, hogy csak a legritkább esetekben akadok ki, mivel elég türelmes vagyok és sokáig tudok "nyelni", a rossz pedig, hogy így nagyon kevesen ismerik ezt az oldalamat és megijednek mikor találkoznak vele. De a legnagyobb baj, hogy ilyenkor az ember elfelejti, hogy én nem ilyen vagyok. Az igazi Én az amit mindenki ismer. Vagyis amit a BARÁTaim ismernek. Nem tudom kinek tetszik, vagy kinek nem, de egy biztos. Hiába akadok ki néha, hiába részem az tized Én, az is a teljes Én része. Megszoksz vagy megszöksz?
"A száj szitkokat szór szüntelenül, szerte szét, Két kéz, könyörtelenül kettékaratéz.
A láb lelkesen lóbálva lendül, és nem tűr meg pár lábon belül, senkit maga körül,
De nézd csak a vihart, mi hetekig kitart, függetlenül, hogy milyen nagy port kavart.
A végén meg enyhül, és elcsendesül, a harag is egy vihar csak a testen belül…"
[Sub Bass Monster - Nem vagyok ideges]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése