Nem volt más hátra csak előre. Mély levegőt vettem és elszámoltam háromig. Ritka hosszú egy három másodperc volt. Nem mondanám, hogy olyan leperegelőttedazélet-hosszú, de még csak egy leperegelőttedegyfilm-hosszú sem, de azért a maga mértékben lenyűgöző. Három másodperc alatt az emberrel relatíve nem sok minden történhet. Három másodperc pont arra elég, hogy pislogj kábé 5-öt a szemeddel. Vagy kinyiss egy sört. Az én esetemben viszont ez más volt. Cöh.. még szerencse.. hiszen itt nincs is olyan, hogy relatív.
Mikor kinyitottam a szemem megint ugyanott voltam. Vagyis.. nem egészen ugyanott, hiszen egy picit mégis máshol. Valami fura volt. Például a szobám fala. Merthogy nem volt fala. Igazából abban se vagyok biztos, hogy ez az én szobám volt. Pedig annak kellett lennie. Felkeltem a székből. Székből!?!?!? De hát én előbb még az ágyamban feküdtem... Hmpf... Apróság. Lets take a walk. Furcsán, de jól éreztem magam. Úgy éreztem most minden sikerülni fog. Pontosan tudtam mit kell tennem. Kimentem a nem-mi-fürdőszobánkba, fogat mostam a nem-én-fogkefémmel majd felnyaltam a hajam a nem-én-zselémmel. Daily rutine. Kisétáltam az udvarra, majd észrevettem, hogy esik. Fenébe. Vissza kettő, padló, esernyő, futás a buszmegállóig. Egy valamit tudni kell a belvárosi buszmegállókról. Sohasem üresek. Nos.. ez nem igaz a külvárosi buszmegállókra. Szokás szerint szürkén, egyedül. De nem baj! Ma sikerülni fog! Mágnes: ON! Jött is a busz.
Ihlet: http://yummie.hu/archives/2011/08/19/the-wilhelm-scream
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése