Újra itt.

Sok idő telt el, sok minden, sok mindenki történt, de én még mindig én maradtam. Vagy nem.

Vissza kellett térnem, bár megígértem, hogy nem fogom megtenni, de jelen helyzetben - miután megint beleestem abba a csapdába, csak most kicsit jobban - nem volt más választásom.

Ez a hely nekem mindig is egy mentsvár, egy hely ahol elmondhattam mindent és nem kellett attól félnem ki, hogyan áll hozzá.

Szóval majd lesz valami, vannak dolgok amiket kell írnom magamból..

Ihletet kaptam

hogy írjak, hogy firkáljak,

hogy firkantsak, hogy regéljek, hogy meséljek és meséljem 

mert van miről, van kiről,

van kinek és van mit, de minek, ha a végére úgyse áll össze 

a kép, az egész, a mese, a történet, a vége,

na Vége.

"Üdvözlöm, érintem, nem mutatom, nem emlékeztetem, nem kutatom, nem zavarom, zavarom, csak figyelem, belefeledkezem, vele utazom. Nem sürgetem, nem várom, nem bántom, nem sajnálom, nem sajnáltatom magam, magam adom, Neki megadom, neki megadom magam...

Felkavarom, felkavarodom, megálmodom, belelátom, megkövetem, megkövetelem, megszelídítem, megbánom. Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom, megoltalmazom, elragadom, elragadtatom magam, magam adom, megadom, megadom, Neki megadom magam...

Nem suttogom, elkántálom, megkóstolom, megkínálom, keveredek, belehabarodom, belefeledkezem, vele utazom. Felismerem, feltüzelem, megszállom, megbabonázom, megbabonáztatom magam, magam adom, megadom, megadom, Neki megadom magam!"

Akkor most képzelj el ide egy Vonalat.

Ami alatta van, az Volt.

Ami fölötte, az pedig Lesz.

Jobbára nem értem, avagy feltűnne valakinek ha már nem lennék?

@&#*SzÉtSzAkAd_A_fEjEm*#&@

Miért? Miért, miért, miért... Miért van ennyi miért? Nem értem... Próbálok más lenni, próbálok jobb lenni. Próbálok optimista lenni. Vagyis egy nagy lófaszt... Jobb vagyok, optimista vagyok, más vagyok. De mégsem önmagam... Akkor ki vagyok Én? Mi vagyok én? Egy jó ember? Netán rossz? A kettő között? Mindig is szerettem a határokat. Éppen ott mozogni. De szürkének érzem magam. Ki AKAROK törni a megszokottból. Bele a jobb életbe, ami itt van már a küszöbön, de néha.. tényleg csak néha.. úgy érzem, hogy nem megy, visszalöknek, nem hagynak menni, pedig én csak jobb akarok lenni. Unom ezt az életet, az ugyanolyan embereket, az ugyanolyan hétköznapokat. Jobbat akarok! Akkor miért nem megy? Minden nap úgy kelek fel, hogy ott lebegnek előttem a céljaim.. Három cél, nem sok. Vajon el fogom érni őket? *pohártörés hanga* Az utóbbi időkben annyi mindennek, annyi mindenkinek akartam megfelelni, hogy most valahogy ez sok lett. Mert mit kapok én érte? *A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető, kérjük ismételje meg hívását később* I'm lost... Fuuu... Jó... Feladom... Nem fogok más lenni, Önmagam fogok lenni... Az 1%.. A Végső Különc...

De Ki az az Önmagam?

Elgondolkodtató

" Már semmi más nem akarok lenni, mint aki vagyok. De kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok.. "

A Neil Gaiman Nap

"Úgy kezdődik, ahogy a legtöbb minden kezdődik: egy dallal. Hiszen kezdetben voltak a szavak, ugye, és szavak mellé volt egy dallam is. Így született a világ, így vált szét a tér, így jöttek létre a földek, a csillagok, az álmok, a kis istenek és az állatok – így jöttek a világra mind. Megénekelték őket. A nagy vadakat akkor énekelték létre, amikor az Énekes végzett a bolygókkal, a hegyekkel, a fákkal, az óceánokkal és a kisebb vadakkal. Megénekelte a létet behatároló szirteket, a vadászmezőket és a sötétet. A dalok fennmaradnak. Tartósak. A megfelelő dal nevetségessé tud tenni egy császárt is, dinasztiákat képes megdönteni. Egy dal jóval az után is megmarad, hogy a benne szereplő események és emberek sorsa a por, az álom, a semmi lett. Ekkora a dalok ereje. Ám a dalokkal mást is lehet csinálni. Nem csak világokat festenek, vagy újrateremtik a létezést."

"Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy eléneklik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butuska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat."

"Az emberek azt hiszik, az álmok nem valóságosak, mert nem anyagból vannak, meg részecskékből. Nézőpontokból vannak, képekből, emlékekből és megaláztatásokból, elveszett reményekből."

"Néha csak onnan tudom, hogy véget ér egy történet, hogy nem akad több szó, amit leírhatnék."

"Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is."

"Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?"

Marha nehéz nem haragudni arra az emberre / azokra az emberke aki / akik megérdemlik.
( Laughing out Loud... lassan twitter lesz a blogból O.o )

Kreatív írás. Part ONE.

Mi lenne ha... Mi lenne ha... Mi lenne ha csak leírnám most úgy ami a fejemben van? Nem lenne semmi. Viszont elképesztően írhatnékom és kreatív hangulatom van... Akkor mégis mitévő legyek? Összerakjuk a két dolgot és csinálunk egyet belőle. Kreatív írás. Mondjuk egy történet.

Nem volt más hátra csak előre. Mély levegőt vettem és elszámoltam háromig. Ritka hosszú egy három másodperc volt. Nem mondanám, hogy olyan leperegelőttedazélet-hosszú, de még csak egy leperegelőttedegyfilm-hosszú sem, de azért a maga mértékben lenyűgöző. Három másodperc alatt az emberrel relatíve nem sok minden történhet. Három másodperc pont arra elég, hogy pislogj kábé 5-öt a szemeddel. Vagy kinyiss egy sört. Az én esetemben viszont ez más volt. Cöh.. még szerencse.. hiszen itt nincs is olyan, hogy relatív.

Mikor kinyitottam a szemem megint ugyanott voltam. Vagyis.. nem egészen ugyanott, hiszen egy picit mégis máshol. Valami fura volt. Például a szobám fala. Merthogy nem volt fala. Igazából abban se vagyok biztos, hogy ez az én szobám volt. Pedig annak kellett lennie. Felkeltem a székből. Székből!?!?!? De hát én előbb még az ágyamban feküdtem... Hmpf... Apróság. Lets take a walk. Furcsán, de jól éreztem magam. Úgy éreztem most minden sikerülni fog. Pontosan tudtam mit kell tennem. Kimentem a nem-mi-fürdőszobánkba, fogat mostam a nem-én-fogkefémmel majd felnyaltam a hajam a nem-én-zselémmel. Daily rutine. Kisétáltam az udvarra, majd észrevettem, hogy esik. Fenébe. Vissza kettő, padló, esernyő, futás a buszmegállóig. Egy valamit tudni kell a belvárosi buszmegállókról. Sohasem üresek. Nos.. ez nem igaz a külvárosi buszmegállókra. Szokás szerint szürkén, egyedül. De nem baj! Ma sikerülni fog! Mágnes: ON! Jött is a busz.

Ihlet: http://yummie.hu/archives/2011/08/19/the-wilhelm-scream

I.D.C.

Rájöttem valamire.. Mármint persze ez nem nagy dolog, ezen a helyen kb mindig ezt teszem, rájövök dolgokra. Igazából amire rájöttem az sem egy nagy dolog. Vagyis.. bizonyos szinten magától értetődő. Áh inkább el se mondom, úgyis tudod... Vagy mégis beszéljek róla? Jobb ha kiírom? Ám legyen. De csak azért mert itthon vagyok.

Szóval amire rájöttem az az, hogy az embereket nem érdekli, hogy mi van Veled. Egyszerűen felteszik a napi kérdést (már aki..): "Mizu?" "Hogy vagy?" esetleg "Hogy telt a napod?" és az egyik felük végighallgatja amit írsz, a másik felük már a kérdés után egyből elkezdi mondani, hogy vele mi van, én meg csak nézek boci szemmel és inkább lereagálom, mert ha nem akkor még én leszek a bunkó... ...és ezzel elméletben nincs is gond, mert én végig is hallgatom ezeket, sőt még érdekel is. Tény: Nem jó a memóriám. Nem tudok mindenre emlékezni ami egy adott beszélgetés alatt elhangzik. De attól még érdekel, beleszólok, és még mindig, segíteni próbálok.

Persze most furcsán nézhetsz, hogy miért írom ezt mert Te odafigyelsz a másikra. Nos.. lehet. Én már mindegyik ismerősömmel csináltam olyat, hogy adott napig szándékosan kerültem mindenféle velem kapcsolatos témát (azért nem erőltettem meg magam) és hát... az eredmény magáért beszélt. Annyit mondok, hogy ha ez alapján kéne nagytakarítást csinálnom magam körül hát... eléggé egyedül maradnék. Minden estre a nagytakarítást már elvégeztem, nem küzdök mindenkiért. Már nem. Ez egy ilyen felemás bekezdés lett. De írnom kellett, mert már rég volt. Van még más is a fejemben, mindjárt kiderül, hogy ki lehet-e írni onnan.