"Úgy kezdődik, ahogy a legtöbb minden kezdődik: egy dallal. Hiszen kezdetben voltak a szavak, ugye, és szavak mellé volt egy dallam is. Így született a világ, így vált szét a tér, így jöttek létre a földek, a csillagok, az álmok, a kis istenek és az állatok – így jöttek a világra mind. Megénekelték őket. A nagy vadakat akkor énekelték létre, amikor az Énekes végzett a bolygókkal, a hegyekkel, a fákkal, az óceánokkal és a kisebb vadakkal. Megénekelte a létet behatároló szirteket, a vadászmezőket és a sötétet. A dalok fennmaradnak. Tartósak. A megfelelő dal nevetségessé tud tenni egy császárt is, dinasztiákat képes megdönteni. Egy dal jóval az után is megmarad, hogy a benne szereplő események és emberek sorsa a por, az álom, a semmi lett. Ekkora a dalok ereje. Ám a dalokkal mást is lehet csinálni. Nem csak világokat festenek, vagy újrateremtik a létezést."
"Minden embernek, aki valaha volt, van vagy lesz, van egy dala. Ezt a dalt nem írta senki. Van dallama, van szövege. Nagyon kevesen jutnak odáig, hogy eléneklik a saját dalukat. A legtöbben attól félünk, hogy a hangunk nem elég jó hozzá, vagy a szöveg túl butuska, túl őszinte, netán túl fura. Így az emberek inkább megélik a dalukat."
"Az emberek azt hiszik, az álmok nem valóságosak, mert nem anyagból vannak, meg részecskékből. Nézőpontokból vannak, képekből, emlékekből és megaláztatásokból, elveszett reményekből."
"Néha csak onnan tudom, hogy véget ér egy történet, hogy nem akad több szó, amit leírhatnék."
"Az emberek könnyen törnek, ahogy a szívek és az álmok is."
"Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?"
